Gesztenye :(
2017.08.13.

" Drága kicsi Gesztenye, édes Királylányunk! (2004? – 2017.08.09.)

Hát, eljött ez a nap. Titokban mindig bíztam benne, hogy valahogy mégiscsak kicselezhetjük a halált, hiszen rekorder vagy. 4 évvel hosszabbítottad meg az életedet. 2013 kora nyarán altatásra adtak le egy gyepmesteri telepre a volt gazdáid. Hála a Noé Állatotthon Boxer fajtamentő csoportjának, akkor mégsem ért véget semmi, mi pedig újrahasznosítottunk. :-)

Igen, nagyjából 9 éves lehettél, és beteg, gyógyszerekre szoruló, amikor hozzánk kerültél. Mégis mennyi életet hoztál magaddal. Megtanítottál minket küzdeni, hinni, bízni, a pillanatokat élvezni, megbecsülni azt, ami van, feloldódni apróságokban. Sokszor kaptam magam azon, hogy elalvás előtt nem is a tévéműsort nézem az ágyamból, hanem már egy órája téged, ahogy ott szuszogsz mellettem a kosaradban. Különleges kapcsolat volt ez közöttünk.
Tudom azt is, hogy bármelyik nap lehetett volna ez a nap az elmúlt 4 évben. Mindig kislámpa fényénél aludtunk, hogy amikor felriadok éjszaka, azonnal lássam, minden rendben veled. Sokszor voltunk a határon a rosszulléteiddel, de mindig visszaküzdötted magad, úgy hiszem a szeretetünk is doppingolt.

És közben nagyon élvezted azt, ami még jutott. Hihetetlenül akkurátus, önálló voltál. Túl gyorsan pörögnek most bennem a szép pillanatok, ahogy óramű pontossággal érkeztél minden délben a banánosztásra, ahogy leteremtetted még Ödönt, a nagy boxerapót is, amikor úgy találtad, nem helyes a viselkedése, ahogy sután szökdécselve rohantál a kapuhoz rekedt ugatással védeni a portát, ahogy a csipogó labdával játszottál, ahogy a fügebokrok körül sunnyogtál, hogy lecsíphess egy-egy érett darabot… ezernyi emlék, egy boxeranyóka ráadás életéből.
Évek óta nem aludtunk végig egyetlen éjszakát sem, mert neked általában többször is ki kellett menned. Mentünk veled. Félálomban is tudok a sötét kertben tájékozódni, erre is te tanítottál meg.

Aztán már mi vittünk, a karunkban. Tavaly decemberben agyvérzésed volt, akkor azt hittük vége. Mit nem adtam volna akkor azért, ha tudom, hogy ez a nap lesz csak az a nap. De felálltál abból is, jönni akartál velük ide, az új helyre.

Az utóbbi hónapokban nagyon lefogytál. Az utóbbi hetekben már nem tudtál ráállni a hátsó lábaidra, már folyton bepisiltél, próbálkoztunk pelenkával, de lerúgtad magadról – nem adtad fel. Felfekvéseid voltak, forgattunk – szerettünk.
Nem tudtam, hogy ez a nap lesz az a nap.
Hajnalban még felmostam, kimostam utánad, Sándor lopott neked még két fügét a szomszéd utcában, ahogy minden reggel eddig, amióta nincsenek saját fügebokraink. Azt mondta, ezek az utolsó érettek. Reggeliztél, nem voltál jól, de délben felnéztél a banánért, már azt is nehezen etted meg. Olyan állatorvost hívtunk most hozzád, aki értette, hogy nem szívesen engedlek, és te talán miattam nem akarsz menni.
Gyors volt. Békés. Hihetetlen.
Ok, próbálok kinézni a könnyeim mögül. Most el kell válnunk. Banáncserje őrzi majd a sírod.
Mindegy mi volt előtte, ez az elmúlt 4 év feljogosít arra, hogy azt mondjam, az én kutyám voltál. Ne feledd, amit korábban megbeszéltünk. Mostantól egy láthatatlan póráz köt össze minket a szívünkben. Ettől még szabadon futhatsz.

De ha egy napon majd érzed, hogy megrángatom, akkor tudd, hogy jövök…

Ági és akik nem kevésbé szerettek: Sándor, Trudy, Dexter, Moha, Pedro, Vénusz, Bubu"

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon