Búcsú Zigitől :(
2012.04.15.
Karácsony utolsó napján toppantál az életembe... Taknyos voltál és nagyon lefogytál, pedig alig egy hetet töltöttél a menhelyen. Már egy hete figyelgettem a fotóidat, de akárhogy is "ismerkedtem" Veled, nem voltál szerelem első látásra... De szükséged volt rám és én Érted mentem, hazahoztalak a melegbe, a családba. Az első héten nem érdekelt semmi és senki, még a cicák sem hoztak lázba, pedig menekültek, ha a közelükbe mentél, Te mégsem szaladtál utánuk, nem akartad bántani őket. 3 nap elég volt, hogy rájöjjenek, Te jó vagy és békés, nem akarod megenni őket és nagyon hamar megtört a jég, hamarosan már Hozzád bújva aludtak. A fotók ellenére végül mégiscsak szerelem lettél első simogatásra, tudtam, hogy Te az enyém vagy és nem adlak már senkinek… (Hetekig rágtam a lányok fülét a menhelyen, hogy nekem Te kellesz, nem adhatnak másnak és bármit megteszek, csak maradhass… Biztos sokszor bosszantó lehettem, de nagyon akartalak.) Eleinte nem akartál enni, nem érdekelt semmi, hogy simizlek-e, beszélek-e Hozzád. Az első héten akárhányszor sétálni vittelek, folyton az volt az érzésem, hogy a hazautat keresed. Az egyetlen, amiben biztos voltál az első perctől kezdve, hogy velem akarsz aludni és hosszú, hosszú idő után végre újra elmondhattam, hogy pasi alszik az ágyamban :) Majdnem eltelt egy hónap, mikor megjelent az első mosoly a pofidon, amikor először láttam a szemedben, hogy szeretsz és örülsz, hogy velem vagy. Végül annyira jól érezted magad, hogy úgy gondoltad vigyáznod kell rám és minden barátom, aki csak jött hozzám (és Hozzád, merthogy mindenki nagyon kíváncsi volt Rád) eleinte be volt tojva Tőled és csak miután az ölükbe raktad a Malacot, akkor mertek megsimogatni és akkor mutattad meg, hogy mennyire gyagyás vagy és hogy nem kell félni Tőled, nem akarsz senkit megenni, csak Neked ez a dolgod és Te teszed is, ahogy kell. Amikor Szatyi a családba került, eleinte gyanúsan méregetted, kicsit talán haragudtál is, azt hitted majd el akarja venni a helyedet… De pár óra elég volt, hogy belásd, senki nem vehet el Tőled semmit, ő is elfér a családban és még jó is lesz, mert nem leszel egyedül napközben. Pár nap után már vitted neki a Malacot, az orra elé tetted és amikor a néni erre sem reagált, rátetted a hátára, hátha majd akkor, de ő akkor sem és elfogadtad, hogy ő már öreg és nincs kedve játszani, de szeret az ő csendes és békés módján és szeret Melléd feküdni a pokrócra és néha meg is akart puszilni, de Te folyton megijedtél és elhúztad a fejed, mert talán sosem kaptál még puszit senkitől. Egy idő után megszoktad és azt is hagytad, hogy Lucifer megpucolja az érdes nyelvével a füledet, amikor ő úgy ítélte meg, hogy koszos vagy, cserébe néha Te is végignyaltad a fejétől a popójáig és nem értetted, hogy ő ezután miért kezd lázas mosdásba. Hamar kiderült, hogy baj van a szíveddel, tudtam, hogy bármikor összeeshetsz, éppen ezért mindig vigyáztam Rád és Te azzal háláltad meg mindezt, hogy szépen kikerekedtél, izmokat szedtél magadra és folyton bohóckodtál nekem, éjszaka pedig hozzámbújtál és néha arra kellett, hogy kérjelek, menj arrébb, mert le fogok esni a 2x2 méteres ágyról és a pokrócomat is olykor-olykor magad alá gyűrted én meg arra ébredtem, hogy vacogok, de ha kértem, duzzogva ugyan, de mindig visszaadtad a takaróm és megelégedtél egy kis részével is. Az irigység sosem volt jellemző Rád, ezt mindig csodáltam Benned… Aztán eljött a nap, amikor még az ég is sírt, csak még nem tudtam, hogy Miattad… Megbeszéltük, hogy utoljára dobom el a labdát, mert haza kell mennünk, ez az eső hideg és nem lenne jó, ha megfáznátok Szatyi mamival. Te boldogan szaladtál a labda után, majd mikor visszafordultál, félúton egyszer csak összeestél. Én szaladtam Hozzád, ahogy csak a lábam bírta, próbáltam újraindítani a szívecskéd, de nem voltam elég ügyes vagy csak Te fáradtál el nagyon és nem akartál már a Szivárványhídról visszafordulni… Nagyon fáj, hogy itt hagytál, hogy ilyen hamar, de hálás vagyok minden percért, amit Veled tölthettem, mert ajándék voltál nekem, kétszeresen is: egyszer karácsonykor, egyszer pedig a születésnapomon, mert akkor írtam alá a papírt arról, hogy Te már az enyém vagy és már senki nem vehet el tőlem. Nyugodj békében Puhapofi Zigi, nagyon hiányzol ♥
Itt szeretném ismét megköszönni a Noés csapatnak, Szilvinek, Kingának, Katának és mindenkinek, hogy nekem adtátok Őt, hogy bíztatok bennem annyira, hogy rámbíztátok az életét és bármikor problémám volt, azonnal a segítségemre siettetek… 109 nap – ennyit kaptunk - KÖSZÖNÖM

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon