Sweet Dream álma beteljesedett :)
2013.04.11.
Sweet Dream kutyánk 2013. januárjában került a gondozásunkba. Az akkor 3 év körüli, sárga színű, vágott farkú, fehér jegyes boxer szukát hihetetlenül rossz körülmények között tartották korábbi gazdái, így a hatóságok elkobozták.

Sweet Dream súlya mindössze 13 kg volt bekerülésekor, már az izmai is sorvadni kezdtek, homloka behorpadt annyira sovány volt. Mivel semmilyen egészségügyi problémája nem volt, így egyértelmű, hogy a táplálékhiány okozta a nagymértékű soványságot.




Sweet Dream elemi erővel vetette rá magát a kukára megérkezésekor, onnan remélve hónapok óta tartó éhezésének végét. A NOÉ Állatotthon / Boxer fajtamentő csoportjához kerülését követően napi háromszor kis adagot kapva megkezdte hízókúráját, de még 2013. április elején is csak 18 kg-ot nyomott. (Tájékoztatás képen: egy boxer szuka átlagos testsúlya 26-28 kg van.)

Sweet Dream tündéri természetével és kedvességével teljesen elvarázsolt mindenkit az állatotthonban. Sokan jöttek őt látogatni, sokan támogatták őt. Köszönjük mindenkinek, aki segítséget nyújtott a gyarapodásához és gyógyulásához.

Persze a végső cél mindig egy álomotthon kutyáink számára, és Sweet Dream olyan szerencsés, hogy április 7-én gazdihoz költözhetett. Egy sármos fiút is kapott társnak, Fenyő Mikit (új nevén Somát), aki korábban szintén a védencünk volt.

Az alábbi beszámolót az első, együtt töltött napok után a gazditól kaptuk:


"Kedves Kata!

Röviden beszámolok Saci (Sweet Dream) és Soma (Fenyő Miki) első napjairól.

Először néhány szó Somáról. Már terveztem, hogy írok egy hosszabb híradást a NOÉ gazdis oldalára az eltelt egy évünkről (2012 március 19. - 2013. március 19.), de a lustaság ugyebár. No meg a nehézség, hogy melyik fényképeket is válogassam be az írásomhoz az eddigi kb. 900 kép és vagy egy órányi videó közül. De az "ami késik az múlik" jegyében hamarosan ráveszem magam.

Szóval Soma.

Akivel minden rendben van. Az első pillanattól kezdve teljesen ház-, kutya-, macska- és ember kompatibilis. Őt már az első naptól kezdve - az utcát kivéve - póráz nélkül sétáltatom kint a patakparton, mezőn. A helybéli "nagybandába" minden gond nélkül beilleszkedett és mivel nem domináló típus az alkalmanként összeverődő 10-15 kutyatárssal őrült rohangálásokat, patakjárásokat rendeznek. Az első naptól hallgat a nevére és még a játékból is ki tudom hívni, ha úgy látom kezd eldurvulni a kavargás (persze más kutyák miatt). Pórázon teljesen rendesen közlekedik, megáll ha kell, járdaszélen, zebránál leül és csak akkor indul, ha szólok neki, hogy "most mehetünk." A lakásban soha semmi kárt nem tett, az eddig nálam megfordult más kutyákkal szemben sem védte a területét. Mivel "össze vagyunk nőve" (értsd, egy tapodtat nem mozdul mellőlem) a földszinten kapott egy háromszemélyes kanapét, ahonnan szemmel tarthat, a dolgozó szobában van egy kétszemélyes kanapéja és a hálószobában az ágyam mellett egy nagy kutyapárnája. Vagyis folyamatos ellenőrzés alatt állok.A hangját nem hallani, sem a postást,sem a kukásokat, utcán járkáló embereket, kutyákat nem szokta megugatni, egyedül a szomszéd szemetes körüli matatása hoz ki belőle némi indulatot. A faluban nem tudunk úgy végigmenni, hogy ne mosolyogna rá mindenki, minden boltos otthagyja a pultot, ha meglát minket (a dohányboltban egyenesen fél óra a cigarettavásárlás). Szóval Soma nekem a KUTYA!

Közjáték. Az elmúlt egy év alatt három, rövidebb-hosszabb ideig beköltözött kutyával kellett osztozkodnia rajtam. Először egy általam "Tárnoki vegyes"-ként azonosított óriás schnauzer és valami keverék, hatalmas termetű Carlos nevű ebbel, aki sajnos kb. három hét után szív és májelégtelenség következtében elment (már 12 éves volt, nem lehetett rajta segíteni). Őt követte egy Cane Corso-német juhász keverék kölyök, akitől szerencsére nem ragadt rá a "mindent szétszedek, hogy lássam milyen belülről" kíváncsiság. Végül egy decemberi szombat éjszakán "rám szakadt" egy másfél éves, 15 kilós (hirtelen mentett) boxer leány, akivel másfél hónap alatt végigcsináltunk egy hízókúrát, egy ivartalanítást (december 31-én, szilveszter napján!) és némi szocializációt. Amikor elvittem őt hat másik kutyával együtt Hegyeshalomba (az itt a környékünkön tevékenykedő "Kóborka" Ausztriába, Németországba adja őket gazdihoz) a szívünk szakadt meg. De ha egy gazdijelölt (és a teljes család, asszony, gyerek, másik kutya, sógor) hajlandó 280 km-ről eljönni az új családtagért, nagy baj nem lehet. Somám ezt a kutyaforgalmat is teljesen normálisnak vette.

És akkor Saciról (vagyis Sweet Dream-ről :):

Megérkezett. Az autóút hazáig problémamentesen lezajlott. Egyből beszállt az autóba (persze Soma mutatta a helyes viselkedést) és az úton végig az ölemben fekve boldogan túrta a jutifalatos zsebemet. Itthon - mintha mindig is lakott volna - körberohant a házban, aztán megtalálta Soma egyik méretes csontját és nekiállt vidáman szétforgácsolni.






Kb. két óra akklimatizálódás után gondoltam, ideje sétálni. Hááát ... Na szóval, a pórázazás okozott némi gondot, de tulajdonképpen nem volt tragédia.


Mondjuk időnként Somát ki kellet bogozni a folyamatos körberohangálás miatt rátekeredett hosszú pórázból, de ez csak a nagyjából kétszáz méteres utcai szakaszon volt probléma. A mezőn, patakparton aztán - gondolva egy merészet - Sacit is elengedtem. És csoda. Hallgat a nevére, visszajön ha hívom, kergeti Somát (sokkal gyorsabb), ha rászólok rögtön otthagyja, amit éppen megenni készül (többnyire birka-, vagy lószar), ha szólok neki nem megy át a hídon a patakon, egyszóval nincs vele gond a sétánál.


A "nagybandával" még nem sikerült összejönni (randa időben a gazdik nem verődnek össze esténként), de akivel eddig találkoztunk azokat eleinte megpróbálta legyilkolni mérettől, fajtától, ivartól teljesen függetlenül (moszkvai őrkutya, ír fakas, vizsla, mindenféle - főleg nagytestű - keverékek, bullterrier, bordeauxi dog, nápolyi masztiff. Mindegy neki, ez egy satrafa, de azok már rendesen szocializált tagjai a helyi kutyatársadalomnak, rövid úton rendezték az erőviszonyokat. A végén mindig nagy hancúrozásba fordult a dolog.




Saci eszik, mint a hómaró (ezért a neve ideiglenesen H.(ómaró) Saci kiskorú). Naponta háromszor kap enni (persze Soma is, akinek éppen nem kellene, mert az előző, hízókúrás mentvény folyományaként eléggé "széles a háta". De ha egyszer úgy néz a sok szemével). Saci most lent lakik a földszinten (Soma bánatára, mert ő is le lett költöztetve szolidarítani) és eddig egy pisi baleset történt az elmúlt két nap alatt, persze sokat van kint a kertben (és ezzel együtt jár az oly annyira utált lábmosás, törölgetés. Kemény élet). És akkor a vérszem, amit kaptam. "Ha te így, akkor én is úgy" mondtam neki és felengedtem az emeletre (Soma nagy örömére) és persze rögtön felavatta a padlószőnyeget, a közepére rakott egy rendes halmot és körbepisilte, hogy teljes legyen a kép. Szóval egyelőre még visszaköltöztek a teljesen kőburkolatos földszintre.

Azután. Még az első nap megmerényeltem a leányt, mert - mi tagadás - erős stichet kapott tőle a ház. Megfürdettem. Volt egy kis hajcihő, de a zuhanykabin bírta, a minden gondok okozója törülközőt széttéphette, de a hajszárító zsinórját nem engedtem szétrágni (remélve, ezzel nem okoztam mély lelki traumát neki, már Sacinak). Szóval elvagyunk, elleszünk.

Köszönettel zárva soraimat üdvözlettel István, Soma, Saci"

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon