Gazdis beszámoló Somáról és Saciról (munkanevükön Fenyő Mikiről és Sweet Dreamről)
2013.05.21.
Boxer fajtamentő csoportunk védence volt Fenyő Miki és Sweet Dream is. Egy év különbséggel ugyan, de mindketten ugyanahhoz a gazdihoz költöztek. Az eltelt időszak képes beszámolóját a gazditól kaptuk. Köszönjük :)

"Kedves NOÉ-sok és Boxeres Gazdik!

Már több mint egy éve, hogy (ismét) „megboxeresedtem” a NOÉ jóvoltából. Bár sokszor elhatároztam, beszámolok erről az egy évünkről erre csak most, az immár második eb megérkezte után kerítek sort.

Előzmények.

Sok kutyám volt már, mindenféle fajta, köztük az utolsó egy boxer, név szerint Öreg Soma (az „öreg” jelzőt a megkülönböztetés miatt kapta, tekintettel a mostani Somámra). Öreg Soma tíz évet élt velünk. Ő is „mentett” kutyaként, nagyjából 3 éves korában került hozzám (egy víkendház kertjéből koboztam el – na jó, ne szépítsük, loptam - mert télire a „gazdái” kirakták mondván a kutya nem való a pesti lakásba). Öreg Somától végül is csontrák miatt kellett megválnunk. Utána tíz kutyátlan év következett, a munkám miatt egyszerűen nem volt lehetőségem kutyát tartani (ha reggel elmentem dolgozni nem tudhattam, mikor érek haza, ha egyáltalán….). De végül mindenkit elér a „végzet,” egy évvel ezelőtt nyugdíjba kellett mennem (én nem akartam, de a parlamentben szigorúan veszik a nyugdíjkorhatárt), így hát elkezdtem nézegetni a NOÉ boxer fajtamentő oldalát és lett ami van. Az alábbiakban inkább képekkel számolok be az eltelt időnkről, némi szöveges kiegészítésekkel. Tehát:

SOMA (aki Fenyő Mikiként hagyta el a menhelyet)



Sokat nézegettem az örökbe fogadható boxereket, amíg kiválasztottam Somát. A mai napig nem bántam meg. Volt ugyan némi bizonytalanság bennem, mert végül is egy „felnőtt” kutyát (ugyan kérem, egy boxer sohasem lesz egészen felnőtt, élete végéig megmarad egy játékos bohócnak, legfeljebb lassul egy kicsit) készültem magam mellé venni, akinek az előéletéről, „tudásáról” fogalmam sem volt, de úgy voltam vele – emlékezve Öreg Sománál szerzett tapasztalataimra – megbirkózunk egymással. És lőn. Persze előtte volt egy ismerkedő séta a NOÉ-nál, de ez, lássuk be nem sok segítséget adott, mert Somát a szabadság – még ha pórázon is – egészen mámorossá tette, konkrétan végigvontatott a domboldalon, minden érdekelte, mindenkihez odament volna, még a jutalom falatok sem érdekelték különösebben.. Megdolgoztunk egymással. Mondjuk ez engem nem nagyon érdekelt, tudtam, hogy ha végre „saját” helye, saját „különbejáratú” gazdája lesz minden megváltozik.



Az első ismerkedő séta. Feszülő póráz, mehetnék minden irányba, lehetőleg egyszerre

Egyszóval megállapodtunk Ő az enyém, én az övé és kész. A NOÉ-s lányokkal mindjárt meg is beszéltük, két három nap múlva érkezik, és ha minden megfelel (kert, lakás, kutya helye, kaja), akkor marad is. Nekem már csak a hirtelen felkészülés maradt hátra. Póráz, nyakörv, etető- itatótál, kaja beszerzése. Aztán megérkezett. Volt némi megszeppenés (Soma részéről), mert a helyét az emeleten, a dolgozószobában rendeztem be, viszont ott volt a rettenet, a lépcső. Soma egyszerűen nem tudta, hogyan kell a lépcsőt használni. De végül is győzött a kíváncsiság – no meg az a valahonnan ismerős ember is folyton eltűnt a magasban – és némi hezitálás után csak feljött utánam. Innentől már nem volt gond. Végigjárta az összes szobát (a fürdőszobába csak bekukkantott, mert ott borzalmak szoktak történni a kutyákkal), aztán mint aki világéletében itt lakott volna elfoglalta a helyét és mély álomba szenderült.



Most már minden rendben, hazaértem.

Másnap – első közös napunkon – először a kerttel kellett megismerkedni. Alapos munkát végzett, a kert minden zegzugát bejárta, itt-ott megjelölte, ahogy kell, ezzel okozva némi derültséget is nálam, mert Somám bizony úgy pisilt, mint egy lány.



Bizony, ez nem egy fiús póz. Megmutattam neki, hogyan is kell, de egy kétlábúnál ez a felborulás veszélyével jár, szóval inkább ráhagytam Mára már megy rendesen.

Következhetett tehát az első séta. Előzőleg tisztáztuk, hogy mostantól Somának fogják hívni, tehát ha ezt hallja üvöltözni a mezőn a kutya kutyakötelessége visszajönni. Somám erre rábólintott, jöhetett a nyakörv (gond nélkül), a kapuban a póráz (gond nélkül) séta az utcán (némi huzakodással) Aztán a mező. Gondoltam, az mégsem járja, hogy a mezőn pórázon vezessek egy kutyát (hülyén néz ki na, bár néhányan művelik ezt a sportot) ezért nagy merészen elengedtem, lesz ami lesz, legfeljebb futok néhány terven felüli kilométert. Nem volt rá szükség. Somám öt méternél távolabb nem ment el tőlem, közben folyton visszanézegetett rám, és ha mondjuk veszélyesen hat méterre nőtt a távolság rögtön visszafordult. A nevére is, a füttyszóra is azonnal hallgatott (ezt a jó szokását mind a mai napig megtartotta szerencsére), minden probléma nélkül barangoltunk egy nagyot a patakparton, mezőn, erdőben.



Soma némi csodálkozással néz. Mi ez a „nagy” víz?

Néhány napi „magányos” sétálgatás, környék felfedezése után jöhetett a nagybanda. Délutánonként a patakparton szoktak gyülekezni a környékbeli kutyások, időnként tíz-tizenöt eb kergeti, dögönyözi egymást, rohan be „egyemberként” a patakba pacsálni, bunyózni. Eljött hát az idő, hogy Somát is bevezessem az úri társaságba. A már összeszokott banda „új hús, új hús” csaholással üdvözölte a jövevényt és azon nyomban neki is estek. Szegény Somámra egyből összesen vagy 300 kiló érdeklődés zúdult, de ezt meglepően jól viselte. Rövid (amúgy teljesen felesleges) menekülési kísérlet után teljes erővel belevetette magát a játékba, azóta is boldogan száll be a kavargásba.



A nagybanda egy részlete, harc a „szent pillepalackért”



Bunyó Eddie haverral. Egyszer fent, egyszer lent.



A nap fénypontja, a patakjárás.



„Munka” után édes a pihenés.

Persze a kutyának is kellenek az új dolgok, a már megszokott „százholdas pagony” mellett sok érdekes dolog van még, a gazdinak ezt emberkötelessége mind megmutatni. Legyen hát. Gondoltam összeismertetem Somát másik kedvencemmel, a lóval. Lelombozó kísérlet volt. Somát nem érdeklik a lovak. Szerettem volna elmenni vele egy kiadós tereplovaglásra, de őt inkább holmi nyamvadt fűcsomók kötötték le, meg az étterem konyhája. Na, ezen még dolgozunk.



Papa, te csak bohóckodjál azon a nagy kutyán, én megyek dolgomra.

De bezzeg a nagy víz. Az volt az igazi, amikor nagy kutyatársasággal lementünk a Dunára. Az a nagy víz!



Páros vágta (takarásban Tyson)



Harc a „szent uszadékfáért” (a bitorló Tyson, támad Soma, előkészületben Eddie)



A trojka: Soma, Tyson, Eddie, a takarásban Joker a sharpei.



Még egy nyári emlék a „híres nagy vadászok”-ról. Eddie és Soma a távolban bóklászó gólyát próbálják becserkészni. Nem sikerült, mert a gólya fölfelé is tud menekülni. Még ilyet! Ha már látott valaki két meglepett pofával fenékre tottyanó boxert … A fejükre volt írva, hogy „ez most hogy és miért?”


Somát az egész környék szereti (kivéve néhány hisztérikus anyukát, mert muszáj a gyereket a hülyeségre nevelni, magától nem lesz olyan nyomott a k. szülő). Minden nyitott kapun nyugodtan bemehet, mindenhol kap legalább egy dögönyözést, jutifalatot. Szóval a környék kutyája. Bornyú ehy természete van. Azért tud ő szigorúan is nézni (csak nézni) legyen róla valami „elrettentő” (kép) is.



Ilyen lenn, ha támadna. Na ilyen nem lesz.



Egy köteg izom. Ránézve tényleg félelmetes (pedig nem is).



MERT A BOXER SZÉP !!!

Közjáték:

Somám amúgy nyugalmas életét néha jövevények „dúlták” fel, amit sztoikus nyugalommal viselt el. Először lányom Carlos nevű – valamilyen keverék, óriás termetű - kutyája költözött be hozzánk. Sajnos csak rövid időre. 12 éves volt és a szíve, mája egyszerre omlott össze. Három hét után csendben elaludt.



Soma és Carlos rövid barátsága

Carlost – őt pótlandó – egy német juhász-cane corso keverék gyerek követte. No vele Somának is volt dolga. Mint egy rendes kölyökkutyának Almának is rettentő sok dolga volt, a szünetekben pedig Somát vegzálta. Soma őt is tűrte.



Alma két rosszalkodás között egy kis Somafül tépést is beiktatott.

Következett Kicsi Saci. Őt egy kellemesen ronda decemberi szombat délután Biatorbágyról kobozták-mentették. Másfél éves aranyos kis leányka, aki rövidke életét egy kennelben bezárva élte addig éheztetve, csontsoványan. Mivel éppen kéznél voltam, persze, hogy ideiglenesen „rámszakadt.” Végigcsináltunk vele egy hízókúrát (15 kilósan jött, 21 kilósan ment) és egy ivartalanítást. Ma már – másfél hónapnyi nálunk lakás után – Ausztriában él (és remélem boldog). Soma az elmenetele után sokáig kereste még.



Soma és Kicsi Saci összebújva.

SACI a végleges (és aki Sweet Dream volt)

Ezt a képet láttam meg először róla a NOÉ oldalán.



Mondtam magamban, ilyen nincs, nem lehet! És akkor ránéztem kellemesen gömbölyödő Somámra (Kicsi Saci hízókúrája rá is hatott kilóilag). Döntöttem is, Saci – már így hívtam – jön hozzánk. A képen 13 kiló, amikor hazaért hozzánk – hála a NOÉ-s gondoskodásnak – 17,5 kilóval kezdte nálunk az életét. Mára már formára közelíti Somát, a kedve nagyon jó, ilyen szerencsétlenül csak akkor néz, ha éppen kaját kunyerál (a kivert kutya effektus). Energiája annyi, hogy Soma időnként teljesen lefárad tőle. Egy puszigép. Néha csak úgy hozzám jön és jól összenyálaz. Szeretjük egymást na!



A megérkezés napján (pont egy hónapja) Még látszanak a bordák, medencecsontok, csigolyák.

Sacinál sem volt gond a szocializációval. Minden kutyának egyből „nekiront” (játszásíból) akivel csak találkozunk. Mindegy neki fajta, méret, csak játszani, rohanni lehessen vele. Persze az első számú célpont – mint aki mindig „mancsnál” van – Soma.



Soma üldözés a patakparton.



Boxerek egyesített attakja Kyra, a moszkvai őrkutya ellen.



Akkor sem félünk tőled, akármekkora is vagy.



A mindennapi bátorságpróba. Átkelés a lengőhídon oda-vissza. És Saci nem fél.

Saci és Soma az első perctől kezdve teljes egyetértésben „rongálják az idegeimet” teljes barátságban egymással. Saci figyeli Somát, láthatólag tanul tőle. Mivel előélete miatt vannak még hiányosságai – főleg a szobatisztaság terén – egyelőre mindketten a földszinten éjszakáznak (Soma nagy bánatára, mert neki meg szolidarítania kell), ott mégiscsak egyszerűbb a kőről feltakarítani az esetleges baleseteket. De már egyre ritkábban. Van remény.



Saci és Soma a dolgozószobai pihenőhelyükön békés emésztés közben.



Saci ma. Itt nem szerencsétlen, csak kicsit elbambult és csapzott (persze a patak tehet róla).



Azért Saci formája már kezd Somáéra hasonlítani. Most az izmosodás következik.

Befejezve ezt a kissé hosszúra nyúlt beszámolót még annyit. Szerencsém van, hogy két ilyen társam lett. Bárki, akivel találkozunk rögtön mosolyogva néz rájuk (kivéve a keveseket). Mondom is mindenkinek, hozzanak ők is ki bátran legalább egy kutyát a menhelyről. Megérdemelnék. Remélem legalább néhány embert sikerül rávennem erre.

Köszönet a NOÉ-nak.

Üdvözlettel: Soma, Saci és a „papa” (én)"

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon