Azt kérték a szervezők, hogy ha szeretnénk bepakolni, akkor reggel 7 és 8 óra között érkezzünk. Mi pontosan 7-re meg is érkeztünk, majd idővel be is jutottunk.
Maga a Monostori Erőd, ahol az idei komáromi CACIB(CACIB- nemzetközi kiállítás, míg a CAC a nemzeti, de ettől függetlenül CAC kiállításra is jönnek külföldiek. Azon túl a CACIB kiállítás méretében is nagyobb, mint egy CAC. A CACIB címet ez FCI-nek vissza kell igazolnia) Derby-t is rendezték, csodálatos helyszínt nyújtott ennek a fantasztikus eseménynek.
A sátor felépítése jelentette a hétvége számunkra legnagyobb megoldandó feladatát. Nem mondom, hogy hibátlanul építettük föl, de a célnak megfelelt, a hétvégét kibírta. McGayver biztosan büszke lett volna ránk:
Az asztalunk:
Mikor végeztünk a sátrunkkal lassan elkezdtek szállingózni az emberek (nézők és kiállítók egyaránt), gondoltuk, idővel majd mi is körülnézünk.. ha máshol nem is,de legalább a speciális programjaink körénél (boxer, bulldog, corso és csaucsau).
Majd kezdetét vették a bírálatok(szombaton 1600 nevezett kutya volt, míg vasárnap több, mint 1900) a tömeg elfogyni látszott, az emberek többsége a bíráló körök mellett állt és várt a sorára, vagy még az utolsó simításokat végezték a kutyáikon
Pár kép a kiállítási életről:
Egy nagy sátor a négyből, ami alatt készülhetnek a kiállítók:
A körben:
Szombaton meglátogatta a sátrunkat Tirpák/Norton is a gazdikkal. Norton kb 3 hónapja fogadták örökbe és azóta naponta kb 10-12km-t sétálnak, ez pedig meg is látszik Nortonon. Több,mint 7 kg súlyfeleslegtől szabadult meg ezidő alatt illetve a kutyasuliban is egyre jobban teljesít. Öröm volt látni őket :)
A nap mondhatni hamar eltelt, észre se vettük és már lassan ránk esteledett. Megkerestük a szállásunkat, ahol szerencsénkre több kiállító is megszállt, így az este egy részét velük töltöttük, kicsit felvilágosítottak minket a kiállításokról (HPJ, HDGY, CAC, res.CAC, CACIB, res.CACIB, HFGYés hasonló, kiállításra nem járó emberek számára érthetetlen rövidítések elmagyarázása), mi pedig válaszoltunk pár kérdésükre mind az állatotthonnal mind pedig a fajtamentéseinkkel kapcsolatban is.
A szombati napon volt a komáromi Grand Prix, vasárnap pedig a Derby. A Derby győztes címért az előző naptári évben született kutyák versenyeznek, van Derby győztes szuka és kan is. A Derby-n minden kutya csak egyszer vesz részt életében. Ha mindkét nap CACIB várományos címet kap a kutya, akkor azzal megkapja a Hungária CH. címet is, vagy a Junior CH-t, ha mindkét nap HPJ, azaz legszebb fiatal kan / szuka címet kap. A CH. címet 1 évnél előbb nem lehet teljesíteni, az első és utolsó CAC-ok között, amiket megkap a kutya 1 évnek és 1 napnak kell eltelnie. Tehát az ilyen egy hétvége alatt megszerezhető CH. cím nagyon népszerű, hiszen sokkal gyorsabban felértékelődhet egy kutya.
Vasárnap reggel 8-ra már újra az Erődben voltunk, csodák csodájára a sátrunk hiba nélkül állt, így az újabb kipakolás után megittuk az aznapi ébresztő kávénkat és megreggeliztünk
És közben fájó szívvel gondoltunk arra, hogy milyen kár, hogy nem tudjuk klónoztatni magunkat,hogy ne csak itt Komáromban lehessünk, hanem az Állatok Világnapja alkalmából megrendezett felvonuláson is képviselhessük a NOÉ-t a többiekkel együtt.
A nap lassan véget ért, mi pedig hulla fáradtan elindultunk hazafelé.
Nagyon szépen köszönjük a MEOE-nak a meghívást és a szíves vendéglátást. Alig várjuk a követező alkalmat!:)
borsó
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.